Ezelőtt éppen 20 évvel, 1987. január elsején közölte a Biokultúra Klub, (akkor már egy hete: Egyesület), a havi „Tájékoztató” kiadványában, hogy ez a kicsi, magyarországi szervezet felvételt nyert az IFOAM tagjai közé.

Az IFOAM a földkerekség minden tudatosan vegyszer nélkül gazdálkodó embert és egyesülést összefogó szervezete. Ezután a Tájékoztató is felvette a Biokultúra nevet. Az újság e név alatt is többször változott az évek során, de folyamatosan, rendszeresen megjelent. A lapban a biodinamikus rovatnak is helye volt.

Akkor, 1987-ben, a mi mozgalmunk már négy éve dolgozott, épp csak megtűrten, mert a diktatúrák a bio-, de főleg a biodinamikus gazdálkodás szemléleti alapját nagyon nem szerették. Mi kezdettől fogva tartottunk előadásokat a biodinamikus módszerről, annak gyakorlati és elméleti tudnivalóiról, a külföldi, több évtizedes tapasztalattal bíró kezdeményezésekről, egyetemi kutatásokról, az erről szóló tapasztalatokról. Nagy volt a lelkesedésünk. Eleinte főleg kiskertben dolgozók voltak a tagjaink, akik nem is hallottak még a tudatosan vegyszermentes gazdálkodási módszerekről. (Magam nem is tudtam, hogy van „sima” bio (öko) is, hiszen el sem gondoltam, hogy aki nem akarja mérgezni földjeit és vizeit, az ne nyúlna egyben a gyógyító eljárásokhoz is.)

Ma a biogazdálkodás termesztési irányelveiben pontosan megjelenik a különbség az organikus-biológiai, más néven ökogazdálkodás és a biodinamikus eljárás között. A gyakorló üzemek is egyre inkább átlátják, miben rejlik a biodinamikus gazdálkodásból fakadó különbség. Ehhez tartozik az alapvetően megkövetelt teljes körű preparátumhasználat és a megfelelő mértékű állattartás.

A biodinamikus gazdálkodási módot ma világszerte ismerik, védjegye: DEMETER, a görögök földet termékennyé tevő istennőjéről, Demeterről kapta a nevét. Ez a márka minden terméken rajta lehet, ha a termelés megfelelt a biodinamikus gazdálkodás irányelveinek, s ezt megfelelő ellenőrző szervezet tanúsítja.

A biodinamikus módszerrel dolgozók 83 év óta alapozzák tevékenységüket Rudolf Steiner előadásaira, melyek 1924-ben, az akkor németországi Koberwitz községben (ma: Lengyelország) egy cukorrépatermelő nagyüzem központjában hangzottak el. A biodinamikus módszer lényege az irányított humusz-gazdálkodás, melyet a megadott, általában gyógynövény alapú preparátumokkal segítünk és lehetőség szerint a kozmikus viszonyokhoz igazítunk.

A biodinamikus gazdálkodás – az üzem méretétől függetlenül – szervesen kialakított, sok tagból álló egységes kertészetben, vagy mezőgazdasági üzemben folyik. Ennek tagjai: a vetésforgó ritmikusan megjelenő szakaszai, az állatállomány és a táj megfelelően gondozott elemei (legelő, vizes élőhelyek, mezsgyék, erdő és gyümölcsös stb.). A hangsúly a sokszínűségen, a tagolt üzemi szerkezeten van. A bármely irányban eltúlzott szakosodás nem jellemző a biodinamikus üzemekre!

Ebből adódik mindaz, ami a feltételrendszert az ökológiai gazdálkodástól megkülönbözteti:

  • 1) A humuszgazdálkodás alapjának, a trágyának és a szerves hulladékok bomlásának, humifikálódásának irányított kezelése, a 6 komposztáló preparátum segítségével. A talaj permetezése az un. humusz-preparátummal; itt említjük meg a növénypermetezésre használt, asszimilációt segítő kvarc-preparátumot is.
  • 2) Saját állatállomány kialakítása; a kérődzőknek ebben nagy szerepe van, lehetőleg szarvasmarhát jó tartani. Speciális kertészeti üzemek szerződhetnek más, biodinamikusan dolgozó állattartókkal, trágyaellátásuk érdekében.
  • 1) Tájelemek integrálása a gazdaság egészébe; elsősorban legelő, vizes élőhely és fák (erdő, cserjés, gyümölcsös) telepítése, gondozása a preparátumokkal.
  • 2) A vetésforgó tájadottságokhoz igazítása.
  • A többletmunka követelte árkülönbözetet sokszor saját vevőkör kialakításával lehet megoldani. A piacra készítésnek és a feldolgozásnak is a Demeter irányelvekhez kell igazodnia.
  • A felhasználható gazdaságidegen anyagok száma kevesebb, mint az ökogazdaságokban. (Teljesen önellátó, zárt gazdasági szervezetet létrehozni a mai Európa gazdasági helyzetében nem lehet: az elektromos áram, a gépek és üzemanyag a gazdálkodásban nélkülözhetetlen.)

A biodinamikus munkára átálló gazdaságok kérhetik a Demeter International hazai szaktanácsadójának közreműködését az – egyébként kötelezően előírt – átállási tervük elkészítéséhez; átállási szerződés megkötése és megfelelés esetén kaphatják meg termékeikre a védjegyet a Demeter International védjegy-tulajdonos szervezettől. A biodinamikus üzemek ellenőrzését a Demeter International-lal megkötött szerződés alapján a Biokontroll Hungária Kht. végzi hazánkban.

Azok a biodinamikusan dolgozó barátaink, akik nem kívánják a nemzetközi Demeter védjegyet használni, ettől függetlenül szintén a biodinamikus közösség, esetleg a Biodinamikus Közhasznú Egyesület tagjai lehetnek. A preparátumok készítése, egymás kisegítése e közösségek belső feladata. A preparátumok üzleti forgalomban nem kaphatók.

Mind a Biodinamikus Közhasznú Egyesület, mind pedig a Biokontroll Hungária Kht. várja az érdeklődőket. Kérdéseikre felelettel szolgál, vagy feleletet keres a Bp., II. ker. Margit krt. 1. III. em. 16-17. alatt lévő irodában minden hónap utolsó péntekjén 13-16 óra között dr. Mezei Ottóné.

dr. Mezei Ottóné
A Biodinamikus Közhasznú Egyesület tiszteletbeli elnöke